Városárok (Rákosárok) a Nagykörút helyén

Feltehetően még a középkor legelejéig a Duna mellékága, amely azonban korán eliszaposodott, elapadt, de az árokszerű mélyedése megmaradt, így első említése egy  1281-es birtokkijelölő  oklevélben  már „árok”, igaz „nagy árok” (fossatum magnum). A Duna magas vízállása vagy árvízek esetén megtelt vízzel, de az áradásokon kívüli időben száraz volt, azért nem nevezték Dunaágnak,  hanem csak ároknak, a 18-19. század fordulójáig Városároknak (Wassergraben).  Egyes térképeken (a rákosi mezők környezete miatt) a Rákos-árok név is előfordul, de nem  tévesztendő össze a Rákos patakkal, amivel semmi kapcsolata sem volt.  Felső csatlakozása a Dunához a margitszigeti apácakolostor vonalában volt, az alsó pedig a mai Boráros térnél. (Vagyis északi részén   egy darabig nem a mai Nagykörút vonalában volt,  csak a hajdani váci országúttal való keresztezéstől, és azután már végig.) Helyének meghatározásában  sokat köszönhetünk Gárdonyi Albert (1874-1946) történészprofesszor budapesti főlevéltárnoknak, aki Mikoviny 1737-es térképének  másolatát is közölte.

Az 1838. évi nagy árvíz után az árvíz elleni intézkedések ügyében 1839 január 15-én tartott bizottsági ülésen különös figyelmet szenteltek ennek az ároknak, s megállapították róla, hogy a Teréz-, József- és Ferencvároson áthaladva e városrészek eső- és szennyvizének felfogására szolgált.  Az árvíz utáni nagy feltöltési munkák következtében lassanként teljesen eltűnt. Amikor az 1870-es évek elején sor került a Nagykörút kialakítására, az ároknak már nyoma sem volt, több szakaszán már korábbi épületek álltak.